Kedves Orchideakedvelők!

Egy cikksorozatot indítok útjára, amiben leírom egy orchideám történetét, többek között annak beporzását, magérlelését, és remélhetőleg majd további eseményeket is.

Eredeti tervem szerint egy bloghoz hasonlító írás lett volna ez, melyhez időnként hozzáírtam volna az újdonságokat. De később célszerűbbnek láttam egy több részes sorozat írását.

Egy hűvös kora tavaszi napon úgy alakult az életem, hogy utam a nagy madaras bevásárlóközpont felé vitt. Hasonló esetekben mindig betérek, megnézem a kertészeti kínálatot, hátha akad valami ínyemre való. Most is így történt.

  Ez a különleges mintázatú orchidea azonnal megmozgatta a fantáziám. Arra gondoltam, ha beporoznám az egyik virágját és minden úgy alakulna, ahogyan a mesében, akkor több különböző, érdekes színezetű és mintázatú virágot nevelő orchidea fejlődhetne...

A kiválasztott szépséget levettem a növényasztalról, betettem a bevásárlókocsiba, és ezzel

elindult az események hosszú láncolata.

Az új szerzeménynek adtam pár napot, hogy megszokja a megváltozott környezetét. Aztán egy március eleji napon, amikor éppen sikerült néhány percet szabaddá tennem a "rohanó életemből", beporoztam a két legfrissebben nyílt virágját. Sajnos kabalából nem írtam fel ennek a fontos eseménynek a napját, ezért később a magtok korát csak hozzávetőlegesen tudtam számolgatni.

A beporzásra nem szántam nagy energiát. Clorox-szal lefertőtlenítettem egy csipeszt, majd leöblítettem csapvízzel, aztán szárazra töröltem. Az így előkészített csipesszel az orchidea legfrissebben (1-2 napja) nyílt virágjának az anthera fedelét leemeltem. Ezzel együtt lejött a két pollencsomó is. Gyufaszállal lepiszkáltam a fedelet, maradtak a pollencsomók egy kis ragadós nyelecskével, ami összeköti őket. Majd ezt a második legfrissebben nyílt virágba, annak egy bizonyos vájatába helyeztem. Itt helyezkedik el az ivaroszlop. A méhecske fejéről is ide tapad a pollencsomó természetes megporzás esetén.

1-2 nap elteltével a beporzott virág elhervadt, de ez teljesen normális. Ugyanis, ha már sikerült a beporzás, szegény virágocska minek is tündökölne tovább, inkább az új feladatára, a magfejlesztésre öszpontosítja energiáit. Később nem pottyant le ez a virág, hanem a szirmai rászáradtak a magtok csúcsi részére. A másik, porzóit veszített virágocska elhervadt és lehullott. 

Napok, hetek teltek el. Alig látható változások történtek. A fiatal magtok színe élénkebb zöldre váltott, fokozatosan növekedett, közben pedig egyre teltebb lett. A fejlődéséről nem készült kép, sajnos.

Óvatos és reményteli várakozással telt az idő. Közben az anyanövény állta a sarat. Egyetlen alsó levelét sárgította le, veszítette csupán el. A többi levelének színe középzöld, és tartása megfelelően feszes. A látható gyökerek is stabilak, igaz, nem is látható rajtuk jelentősebb növekedés.

Nyáron kitettem árnyékba, amikor szerintem az időjárás kint kedvezőbbnek tűnt, mint a benti környezet. Azt gondoltam, hogy a napi hőmérséklet változása kedvezően hat a növényre. Nappal melegebb van, éjjel hűvösebb, ezt szeretik az orchideák. Másik érv, hogy a szabadban, félárnyékos helyen a fénysugarak kedvezőbbek a fotoszintézishez, mint a lakásban, ahol az üvegen átjutva csak szűrt UV sugarak érik a növényt.

Hónapok teltek el. Közben újra meg újra számolgattam, hogy mennyi idős a magtok. Az idő múlásával esély egyre csak nőtt. Szeptemberben kicsit halványodott a magtok színe. "Még, még, még! Tarts ki még!" - így biztattam az orchideát.

Végül szeptember hatodik reggelén vettem észre véletlenül, hogy kipattant a magtok oldala. Gyorsan levágtam a termést, mert a virágszár már szárazkásnak tűnt, és emellett nem szerettem volna, ha a sok aprócska mag elszáll a levegőben. Majd a drága orchidearészt egy fehér lapra helyeztem fényképezés céljából.

A repedésen jól láthatóan fehérszínű szálak kandikálnak ki. Később, a következő fénykép kedvéért kicsit megkocogtattam a magtokot, ezáltal kipotyogott több apró, porszerű magocska. Ezek egészen világosak, sárgásbarna színűek.

Tehát körülbelül 6 hónap telt a beporzás óta. A szakirodalom szerint ez az idő nem sok, de már éppen elég lehet a csíraképes magok kifejlődéséhez. Majd meglátjuk. Annyi biztos, hogy én nagy reményt fűzök hozzájuk.

A töténet folytatása hamarosan elkészül egy következő cikkben.